"Az érzelem ajtókat nyit, viszont a logika ajtókat zár."
-Chloe! - üdvözlöm barátnőmet a LAX reptéren boldogan.
-Szia Sophie! - ugrik a nyakamba a bőröndjeivel együtt.
-Jesszusom... - gyorsan lefejtem magamról az 53 kilós csajszit és csomagjait.
-Minek ennyi cucc? - mutatok a három kék bőröndre.
-Figyelj csajszi... csak annyi, hogy ez a hétvégénk lesz a legjobb! - rendezi le egy mondattal.
Elmosolyodom, és elindulunk a lestoppolt taxihoz, ami a bejáratnál vár.
-Nincs itt! - mondom idegesen a taxi hűlt helyére mutatva.
-Biztos valaki elcsórta, mindegy, fogunk egy másikat... - mondja lazán Chloe.
Csak negyed óra után sikerül egy szép sárga taxiba beülnünk, ahol még ráadásként a lábszagot vágni lehet.
Chloeval a hátsóülés széleire ülünk és leeresztjük egészen az ablakokat, hogy valami frissebb levegőt is tudjunk belélegezni.
-Honnan jönnek? - pillant hátra a sofőr.
Jajj neee... utálom, hogyha a taxi sofőrök belekezdenek valamibe!
-Csak én jöttem. Egyépként meg San Francisco-ból - válaszol mosolyogva Chloe... miért mindig ilyen kedves?
-Oh... azt hallottam, hogy ott rengeteg a hajléktalan... mindenütt ott vannak a csövesek! Azok a rohadékok! Tudja, itt is vannak elegen, a minap az egyik a kocsimnak dobta a boros üvegét! Ők bezzeg nem szégyellik magukat! Már azon gondolkodtam, hogy feljelentést te...
Barátnőmmel összenézünk és egy-egy unalmas fejjel újból a suhanó utcát kémleljük.
-Én mondom, veszélyesek! Vigyázzanak magukra! Az unokám is...
-Megérkeztünk! - kiáltok fel, ugyanis a taxis megállt, de a monológját még mindig folytatta.
-40 dollár lesz - fordul hátra a piros sapkás férfi.
-Negyven... negyven dollár?! - hüledezek nagyon halkan.
-Valamiből meg is kell élni, hölgyem... tudja, nem könnyü a...
-Köszönjük - nyomok a kezébe 50 dollárt a borravalóval együtt csak azért, hogy elhallgasson.
Kipattanunk az autóból, és kivesszük Chloe csomagjait.
-Uramatyám... még öt perc és akár kiugrottam volna a mozgó kocsiból is! - tudatom barátnőmmel, aki egy nevetéssel díjazza humoromat.
-George még mindig él és virul? - kérdi már a lépcsőházban.
-Igen! De egyre komolyabb... vajon ez természetes?
-Úgy beszélsz róla, mintha az élettársadról lenne szó... - csóválja a fejét mosolyogva.
-Hát róla is van szó... vele lakom - kacsintok rá, mialatt a zárral bajlódom.
-Bolond - nevet.
Benyitok a lakásba és várom Chloe reakcióját.
-Még nem rendezkedtél be? - bukik ki belőle az, amire számítottam.
-Úgy gondoltam, hogy te eljössz velem egy áruházba, és rendelünk néhány bútort - vigyorgok kérlelően és egyben irtó aranyosan, hogy ne lehessen ellenállni nekem.
-Ahh, oké... - adja meg magát.
-Háh! - kiáltok fel diadalittasan.
Chloe megcsóválja a fejét, és bennebb megy a nappaliba, ahol helyet foglal a kanapén.
Éppen Georgeot hívja, amikor megszólal a telefonom. Hiába nyúlok reflexből a mobilomhoz, nem az csenget, hanem az itthoni.
Oda szaladok a telefonhoz, és a fülemhez emelem azt.
-Haló? - szólalok bele Chloet és Georgeot nézve.
-Szia Sophie! Miért nem hívtál fel? - szólal bele anya.
Uhh... azt hiszem hosszas lesz ez a beszélgetés...
-Nem volt időm, anya... bútorokat néztem tegnap az interneten - mondom... ez igaz is volt... mondjuk azt nem mondom el neki, hogy fél óra után bealudtam a laptop előtt.
-Oh, értem, és találtál valamiket? - kérdezősködik tovább.
-Hát, Chloe nem rég érkezett meg hozzám, és vele elmegyek vásárolni.
-Rendben - most biztos, hogy mosolyog.
-Köszönöm a pénzt! - bököm ki végül az asztalon lévő üres parfümös üveget babrálva.
- Nincs mit, drágám, tudod, hogy jót akarunk neked!
-Igen... igen - motyogom, miközben eszembe jut a pénzről az a bizonyos egy dolláros.
-Na jól van, akkor hagylak titeket... legyetek jók, és ne csináljatok butaságot - szól rám tapasztalatból.
-Ugyan már anya... csináltunk mi valaha hülyeséget? - vigyorgok úgy, mint egy szent szűz. Mondjuk a szent nem igaz rám, de a másik igen.
-Ezt most tényleg megkérdezted? - nevet jó ropogósan - Inkább nem mondok semmit... puszilom Chloet, szeretlek, szia! - köszön el végül.
-Én is, és átadom, szia! - lecsapom a telefont a helyére és a Georgeot simogató Chloehoz sétálok.
-Anyám puszil téged, és még azt is mondta, hogy ne csináljunk hülyeséget - mondom komolyan. Chloe felnéz rám, és szinte egyeszerre tör ki belőlünk a hangos vihogás.
-A legügyesebbek leszünk! - mondja Georgeot félretéve az öléből.
-Egyébként mikor találkozol azzal a netes sráccal? - kérdem.
-A neve James - néz rám komolyan - és ma találkozunk pontban este 19:00-kor a Paramount Pictures filmstúdió előtt.
-Miért pont ott?
-Fogalmam sincs... de velem kell jönnöd! - mutat rám - Esetleg ha nem az a bizonyos valaki jelenik meg, akkor én majd fogok adni egy jelt, hogy ki ments, oké?
Bólintok.
-Akkor használjuk a 'Sicc innen!' felmentő szót... jó? - vágok a szavába vigyorogva.
Chloe egy ideig csak néz, de végül bólint egyet.
-Akkor a 'Sicc innen!' lesz az a szó, amikor közbe lépsz...
-Rendben - mosolygok - De remélem nem lesz rá szükség.
17:13-kor értünk haza a bútor üzletből. Sikerült az alap dolgokat megvásárolni és megrendelni, holnapra már hozzák is.
-Segíts ruhát választani! - rohan a bőröndjeihez Chloe - Elég sokat hoztam... még a hajamat is meg kell csinálni, plusz még ott a smink - hadarja idegesen.
-Nyugodj le - megyek utána nevetve.
Amíg Chloe a ruháit rámolja ki, addig én összeszedem a sminkeimet, na meg a hajvasalómat. Chloe imádja kivasalva a haját.
Amikor vissza érek a fürdőből a nappaliba, tátott szájjal mérem végig, hogy Chloe tényleg sok ruhát hozott...
-Basszus - bököm ki végül.
-Szerinted melyik lenne jó? - vakargatja tarkóját tanácstalanul.
-Öhm... izé... - a kezemben lévő dolgokat leteszem, és végig nézem a körülbelül húsz ruhát, nadrágot és blúzot - Ez... - veszem a kezembe az egyik fekete fodros ruhát - Ez sem rossz - fogok meg egy fekete nadrágot, meg egy csinos rózsaszín pólót - Chloe! - kiáltok fel egy gyönyörű piros, csipkés ruhára nézve - Ez tö-ké-le-tes! - a többi ruhát eldobom a kezemből és megragadom a pirosat.Mosolyogva Chloehoz viszem.
-Mióta van meg ez a vadító ruci? - kérdem.
-Két héttel ezelőtt vettem... le volt árazva - tudatja velem magához emelve a ruhát.
-Akkor ennél maradunk - mosolygok rá - Milyen sminket szeretne, hölgyem? - kérdem viccelődve.
-Valami enyhét kérnék - megy bele a sminkesnél-vagyok játékba.
-Akkor készítek önnek egy fekete füstöset - elkezdek kutatni a neszeszeremben a megfelelő kellékek után.
Chloet leültettem, és úgy fél óra alatt sikerült szinte tökéletesen elkészítenem a sminkjét. A haját is sikerült kivasalnom húsz perc alatt... Végül fújtam az egyenes hajára némi hajlakkot, és készen is volt.
-Engedd már meg, hogy tükörbe nézzek! Ki tudja, hogy hogy nézek ki! - szól rám már tucadjára.
-Szépen felveszed a ruhát, majd utána megnézheted magadat! - mondom a randi ruhát az arcába nyomva - Amúgy meg van piros magassarkúd?
-Csak fekete van - mondja, miközben öltözködik.
Ez idő alatt megkeresem a fekete magassarkúját és odaadom neki.
Miután felhúzza, lefényképezem a telefonjával.
-Hm... tökéletes munkát végeztem - mondom büszkén a képet nézve.
-Jajj... mutasd már! - szökik nekem a telefonjáért harcolva. Végül megszerzi, és mosolyogva nézi magát - Köszönöm! - böki ki rám nézve boldogan.
-Ugyan! - legyintek.
Chloe a telefonját a kanapéra dobja és megölel szorosan.
-Oké, Chloe... most már elengedhetsz - préselem ki magamból nagynehezen - Kiszorítod belőlem az életet...
-Bocsi - nevet és elenged - Annyira hálás vagyok annak, hogy ismerhetlek! - mosolyog kedvesen.
-Én is, hidd el! - válaszolom.
-Köszi, hogy összehoztad nekem ezt - mutat végig magán.
-Ugyan már Chlo... - közben megnézem, hogy hány óra - Basszus... azonban mennünk kell... gyorsan magamra kapok valamit! - hadarom, miközben a szobámba igyekszem.
Ahogy mindketten készen leszünk, gyorsan Georgeot megetetem, és rohanunk is taxit fogni, mivel már 18:43 és a megbeszélt helyszín minimum fél óra gyalog.
-Izgulsz, mi? - kérdem.
-Eléggé - az ujjaival játszik, mint mindig, amikor feszültség alatt van.
-Nyugi... ha valami nyomorék lenne akkor ott leszek, és ha kimondod a felmentő két szót, el is viszlek onnan - kacsintok - De inkább abban bízz, hogy tényleg az lesz ott, aki a képeken szerepel - bátorítom mosolyogva.
-Igen! Pozitívan állok hozzá! - határozza el egy nagy levegőt véve.
-Annyira jókor jöttél L.A.-be! - mondom ki végül azt, ami egésznap a szívemet nyomja - Ma sikerült elterelned a figyelmemet arról a srácról - merengve nézek ki az ablakon. Csak suhanó épületeket látok, melyek jelenleg a belsőmet tükrözik... csupa káosz...
-Ha nem lett volna a randim erre a hétvégére megbeszélve, akkor is jöttem volna! - jelenti ki mélyen a szemembe nézve.
Tudtam, hogy tényleg így lett volna.
-Köszi! - motyogom halkan, de mosolyogva.
-Hálálkodásból kvittek vagyunk - utal nevetve az általam létrehozott randi kinézetére.
-Megérkeztünk! - fordul hátra a sofőr mosolyogva.
Hm... mintha eddig itt sem lett volna... jó tudni, hogy vannak csendes taxisok is még a világon.
Fizetünk, elköszönünk és kiszállunk az autóból.
-Senki sem ácsorog ott - néz a filmstúdióhoz.
-Akkor szerintem várjunk, és a többi majd eldől - javaslom, mire Chloe bólogatni kezd.
Kezéből kiveszem a Jamest ábrázoló fotót és jobban szemügyre veszem.
Sötét szőke haj, zöld szemek, szimpatikus arc. Haja rövid, és ha jól gondolom, akkor be van zselézve. Nem rossz a kinézete...
-Jól tudtok beszélgetni s minden? - kérdem, miközben még mindig a képet nézem.
-Igen, mindig akad téma... szerencsére... találkoztam egy-két olyannal, aki pár perc beszélgetés után meg sem tudott nyikkanni... - mondja a helyszínt bambulva.
-Hát igen... - vissza adom neki a képet.
A körülöttünk járkáló emberek ránk sem hederítenek... de miért is tennék?
A háttérben egy-egy dudaszó hangzik el, néhol meg nevetés, mi meg lekomolyodva és kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a randival.
-Nézd! - mutat a filmstúdió felé szinte ugrálva - Ott van! - mosolyog.
-Igen, ez ő - a telefonom kijelzőjére pillantok - És milyen pontos - jegyzem meg inkább magamnak.
-Megyek, rendben? - néz rám, és megpuszil - Kívánj rengeteg szerencsét!
-Szorítok! - fonom össze a középső és mutató ujjamat.
Egy kuncogás után próbál lenyugodni és odasétál Jameshez, aki meglehetősen kicsípte magát, de a haja az ugyanúgy áll, mint a képen.
Amikor Chloe odaér, James elővarázsol egy vörös rózsát a hátamögül, és átadja Chloenak.
Jó volt nézni Chloet, ahogy ragyogott.
A srácon is véltem felfedezni a boldogság elég nagy jelét.
Teljesen pozitívan állok hozzájuk...
Még ott maradok addig, amíg elmennek, majd én is elindulok hazafelé, de csak úgy öt perc után döbbenek rá arra, hogy azt sem tudom merre járok, vagy, hogy egyáltalán hová kell mennem.
Egy taxit leintek, és bediktálom a lakásom címét, de amikor néhány perc elteltével megpillantom távolról az ismerős mosodát, leállítom a taxist, fizetek és kiszállok.
Zsebredugott kézzel nézek be a mosodába az után reménykedve, hogy esetleg itt találom-e a névtelen srácot, de csak nők vannak odabent... egy hímnemű sincs...
Még vagy úgy tíz percig ácsorgok ott, de amikor a mosoda tulajdonosa méregetni kezd annak gyanujával, hogy esetleg valami rosszra készülök, haza felé veszem az irányt.
Voltak már barátaim az évek során, de egyikőjük sem volt olyan, akikkel
egy-két hónapnál többet is lehetett volna együtt lenni.
Lehangolódva baktatok fel a lépcsőházban az ajtómig, ahol szinte bezuhanok.
Kicsit összeszedem a nappalit, majd megvetem Chloenak a kanapét, és magamnak is készítek egy vackot a földre, ahová George egyből helyet foglal.
Átöltözöm, és bebújom az 'ágyamba'...
Chloenak küldök egy sms-t a lakásom címével, hogy majd haza tudjon jönni, és még azt is oda írom, hogyha megérkezett, hívjon fel, hogy kinyithassam neki az ajtót.
Persze az is megfordul a fejemben, hogy nem jön haza, de nem lehet tudni, hogy hogyan is dönt/döntenek.
Gondolataim lassan a mosodás srácra, és az eszméletlen hülyeségemre terelődnek... de némi agyforrasztás után rájövök, vagyis inkább közlöm magammal, hogy semmi értelme ennek az egésznek.
Vagyis nincs miért örökké a névtelen srácra gondolnom, hiszen azt sem tudom, hogy ki az. Nem tudhatom, hogy milyen... mi van, ha egy beképzelt seggfej? - gondolok szokásomhoz híven ismét egyből rosszra - Vagy az is lehet, hogy barátnője van... - Akkor nem adta volna meg a számát te idióta! - érvel a belső hangom okosan.
Az utca fény által megvilágított plafont nézem, és közben teljesen elveszítem a maradék bennem élő reményt a sráccal kapcsolatban.
-Szinte biztos, hogy többet nem találkozunk... minek sóvárogjak az után, ami nem lehet az enyém? - kérdem magamtól.
A fejemben bezárom az 'Idegen srácról való álmodozás' mappát, és végül megnyomom a törlés gombot, majd a holnap érkező bútorokra koncentrálva elalszom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése