"Az életben két erő segít: a felejtés és remény."
A reggelem egy későn keléssel, egy telefonálással, na meg egy nagy takarítással kezdődött... Későn keléssel, mert nem állítottam be ébresztőt, telefonálással, mert a bútorszállítók hívtak, hogy késni fognak. Végül ott volt az emberek kedvenc tevékenysége, a takarítás... muszáj volt rendbe szedjem a lakást, mivel nem a legelőnyösebb oldalát villogtatta.
Amikor épp enni adok George macskámnak, csengetnek...
Már készen állva várom a szállítókat, de meglepetésemre Chloe barátnőm bukkan fel a kitáruló ajtó mögött.
-Jó reggeeelt! - köszön nagy vigyorral az arcán.
-Neked is! Már kezdtem félni, hogy elraboltak! - nevetek, pedig az az igazság, hogy eszembe sem jutott, hogy hol lehet még ilyenkor... bocsi Chloe, de tudd, hogy szeretleeek...
-Dehogy! - kacag, és bejön a lakásba. Végig nézem, amint lehúzza cipőit, majd együtt baktatunk a nappali kanapéjához - ami egy két óra múlva már valamelyik szeméttelepen lesz, ugyanis hamarosan érkezik az új.
-Mi volt tegnap? - kezdem a kíváncsiskodást szemöldökeimmel játszadozva.
-Miután találkoztunk, elmentünk egy eszméletlen étterembe, ahol eszméletlen ételeket szolgáltak fel - kezd neki, miközben helyet foglalunk egymással szemben - Végig beszélgettünk! Hihetetlen ez a srác! - áradozik csillogó szemekkel - Szóval a vacsora után elsétáltunk a Hollywood felirathoz... valami csodálatos este Los Angeles! - közben a lábait maga alá teszi, és ráül virgácsaira - ...és képzeld, minden péntek este van szalsza est a Move it! klubban. Elvitt oda, megmutatott pár lépést, persze én hoztam a szokásos formámat és kétballábaskodtam egy sort, de azon kívül nagyon jól elszórakoztunk ott éjjelig! - meséli - Sophie... épp, hogy nincs kiírva a hátára egy nagy táblára, hogy : Tökéletes vagyok! ... Ez a pasi egy fő-nye-re-mény! - tagolja boldogan.
-Hú, te aztán keményen belezúgtál - kuncogok - Volt valami extrább is? Például csók?
-Nem volt... és így volt nagyszerű az egész este - kicsit azért megdöbbentem, hiszen Chloe nem ilyen... volt - James mellett rájöttem arra, hogy nem kell már az első randin egymás szájában keresni az aznapi vacsora ételmaradékait, hanem élvezni kell egymás társaságát - mondja komolyan, én meg nevetni kezdek a frappáns hasonlatán.
-Igazad lehet... előbb meg kell ismerni egymást - bólogatok egyetértően.
-Itt ülünk mindketten szerelmesen, és... - kezdi egy kisebb csend után.
-Mindketten? Csak te vagy a talpadtól a fejed búbjáig szerelmes, nem én! - vágok közbe.
-De hát... ott a névtelen lovagod... olyan nagy lázban voltál vele kapcso...
-Csak voltam - szakítom félbe ismét lehajtott fejjel.
-Hogyhogy? - néz rám értetlen arcot vágva, mikor felnézek.
-Tegnap este, mielőtt lefeküdtem volna aludni, gondolkodni kezdtem erről az egészről... és semmi értelmét nem láttam annak, hogy egy olyan valaki után sóvárogjak a nap minden percében, akiről azt sem tudom, hogy kicsoda. - érvelek.
-Ugyan már So! Mindig ezt csinálod! Megfutamodsz dolgoktól, amikben nem látod a reményt... pedig bármikor történhet valami világ megváltó... ne légy pesszimista, kicsit fogd fel a dolgokat pozitívabban! Ne akarj egyfolytában felejteni! - próbálja belém önteni a lelket... kevés sikerrel, mert tudom, hogy a makacsságom fog kikerülni, mint győztes.
-Amúgy is mindjárt kezdődik az egyetem, nem lesz időm álmodozni, te is tudod jól, hogy milyen komolyan veszem a színészetet!
-Na ide figyelj...! - hopp, kezdődik az anyáskodás... amikooor, csengetnek!
Elvigyorodom, és felpattanok a kanapéról, miközben a Hallelujah-t énekelem nevetve.
Amikor készülök kinyitni az ajtót, még oda kiáltja, hogy: 'Nem fejeztük még ezt be!'
Részemről el sem kezdtük - nevetek ördögien magamban.
-Jó napot! - köszönök két igen szálkás férfinak. De hát ilyennek kell lennie két bútorszállítónak, nem igaz?
-Jó napot a hölgyeknek! - néznek rám, majd a bent ücsörgő Chloera - Előbb elvinnénk a régi bútorokat, utána pedig hozhatjuk az újakat - világosít fel az egyikőjük mosolyogva.
A pakolás tisztára kínszenvedés volt... hogy miért? Azért, kérem szépen, mert egy bizonyos Sophia Hendersonnak nem igazán tetszett a negyedszerre átrendezett lakás, így ötödszörre is átkellett alakítani a kinézetet a szálkás hapsikkal. Ennek az lett az eredménye, hogy Sophie kétszer annyi borravalót kellett átnyújtania a szállítoknak, akik holnapra bizonyára meg sem fognak tudni mozdulni az izomláztól... Tapsoljuk meg Sophiet, hiszen ritka eset az ilyen nő... vagy nem?
-Eszméletlen vagy! - nevet barátnőm, miközben ledobja magát a vadiúj krémszínű kanapémra.
-Az a lényeg, hogy nekem tetszedjen a saját lakásom, nem igaz? - válaszolok komolyan, de végül elmosolyodom.
George már ki is próbálta az összes új kényelmes bútort. Biztos kereste a legmegfelelőbbet és a legpuhábbat, de szerintem velem fog aludni az ágyamban... az az ágy olyan, mintha a felhőkön feküdnék.
-Megyünk ma egyet valamerre a városba? - kérdi hirtelen Chloe.
-Mehetünk! Mozduljunk ki egy kicsit... Csak az a baj, hogy még egy jó helyet sem ismerek Los Angelesben - húzom el a számat.
-Sebaj! Van egy ismerősöm, aki élt itt pár évet, ő biztos tud egy-két helyet, ahová érdemes benézni - barátnőm már elő is kapja a telefonját és nagyban írja az üzenetet az említett ismerősnek.
-Mikor találkoztok még Jamessel? - töröm meg a csendet.
-Holnap vele leszek, ha nem baj - motyogja a telefonjába bújva.
-Nem baj... úgy is egyedül leszek itthon - a mondanivalóm második felét extra halkan motyogtam magamnak. De mit beszélek? Itt lesz George, tehát nem leszek teljesen egyedül! Hurrá! Éljenek a macskák!
-Mi lesz veletek, ha vissza mész San Franciscóba?
-Hát... egy rövid ideig távkapcsolat, majd valamelyikünk költözni fog... vagy én ide, vagy James hozzám... - most már a szemembe mondja.
-Értem...
Egy korai vacsora után mindketten készülni kezdünk az estéhez. Smink, egy kis fodrászkodás, végül a ruha.
Mindketten mosolyogva állunk a tükör előtt, és vigyorgunk.
-Szerintem menjünk, mert még a végén összetörik a tükör, annyit nézzük magunkat benne - vihog Chloe, vele együtt én is.
Végülis a szombat este nagyon jól telt el, hiába, hogy nem volt egetrengetően fantasztikus kedvem a szórakozáshoz. Chloeval buliztunk egy jót, ami vissza idézte a tizenéves időszakunkat San Franciscoban.
De ott volt a vasárnap, amit a macskám meg a laptopom társaságában töltöttem el, plusz egy kedvenc könyvemmel... ahhoz képest jó volt. De mihez is képest? Egy halott csontvázaihoz képest, aki még a föld alatt is jobban szórakozott, mint én vasárnap a lakásban élő emberként. Habár egyszer megkellett nézzem, hogy van-e még pulzusom... nyugodtan közölhetem, hogy VOLT!
Közben az idő is csuda gyorsan eltelt... az egyetem kezdéséig fennálló két hétben ismerkedtem a várossal és különböző emberekkel, köztük egy aggresszív hajléktalannal is...Uhh, nem volt kellemes az a találkozás...
-Van egy jó híííreeem - mondom vidáman Georgenak, aki személy szerint tojik arra, hogy mi történik körülötte - Holnap kezdődik az egyetem! Igen bizaaa - idegesítően elkezdem simogatni meg ölelgetni, így nem is csodálkozom, hogy faképnél hagy - Már rád sem számíthat az ember! - kiáltok utána.
Mindennel készen állok... akkor tehát kezdődhet a NAGY betűs élet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése